itt vagy most:     » »

Totó története

Történet

Magyarországon 1947. október 19-én indult a Totó.
1948-as londoni olimpiára Európa legtöbb országában külön sportfogadást szerveztek az állami irányítású intézetek. Ezek példáját követve Magyarországon is eldöntötték, hogy az olimpiai játékokra való felkészülésre és azok részvételi költségeinek fedezésére Magyarországon szerencsejátékot, sportfogadást szervezzenek a külföldi tapasztalatok alapján.

Totó archívum A magyar fogadóknak - az angol minta alapján - 12 főmérkőzést és 4 pótmérkőzést kínáltak. Egy szelvényen egy játékot lehetett benyújtani (a szelvény egyhasábos volt). Egy szelvényt 3 Ft 30 fillérért árusítottak, amiből 3 forintot kitevő részvételi díj 50 %-a volt a nyereményalap. Az elért találatokat három nyerőosztályban fizették ki: 12-es, 11-es, 10-es. Tizenkét találatos szelvény híján, a 9-es találatokra is fizettek. A nyereményalapot a három nyerőosztályában egyenlő arányban osztották fel. A fogadás első hetére 20882 darab szelvény érkezett, 1948. március 7-én, azaz 21 hét alatt már 1 349 347 darabra emelkedett a fogadások száma.

1950-ben szinte minden hónapban a játékszabályban és a játék reklámozásában valami változtatást hoztak. Ebben az évben jelent meg a négyhasábos Totószelvény. Ekkor nyíltak meg az első Totókirendeltségek a variációs Totófogadás propagálására.

1952-ben már minden Totókirendeltség nyitva tartott vasárnap délelőtt is, a bajnoki idény kezdetétől a Totókirendeltségek - ahol 200 tipp alapján összeállított fogadási ajánlatok jelentek meg - a fogadási ajánlatbeli mérkőzésre jegyeket is árusítottak. Ebben az évben lépett érvénybe, hogy a 0 találatos szelvények is nyertek.

1953. november 25-i legendás angol-magyar labdarúgó mérkőzés hatására a Totó iránti érdeklődés kiugróan megemelkedett.

A Totó élete során a legnagyobb változtatást 1964.-ben hozták. Március 8-án bonyolították le az utolsó 12 főmérkőzéses fogadási formával szervezett játékot, ezt követte a 13+1-es játékforma.

1983-ban a Totó magasabb főnyereményt kínált, mint az Ötöslottó.


Totó archívum 1993. november 1-től a gépi feldolgozású Totószelvényeket egy Góltotó játékkal színesítettek.
A Szerencsejáték Rt.-nél elsőként a Totó esetében vonták ki a forgalomból a hagyományos, kézi feldolgozású szelvényeket: 1996. február 24-e óta csak gépi fogadások köthetők.

A 2013. 8. játékhéten elért 57 milliós főnyeremény a mai napig is rekord a Totó történetében.

Totó eredmények Később a Szerencsejáték Zrt. bevezette a hétközi Totót, megteremtve a lehetőséget annak, hogy az érdeklődők olyan, a Tippmixen is népszerű kupamérkőzések és bajnokságok (pl. Bajnokok Ligája, Európa Liga) labdarúgó mérkőzéseire is fogadhassanak, amelyeket hét közben játszanak.

Nyerési esélyek

A nyerési esélyek matematikai esélyek, melyek sportszakmai ismerettel kedvezőbbé válhatnak.

  • 13+1 találat 1 : 4 782 969
  • 13 találat 1 : 1 594 323
  • 12 találat 1 : 61 320
  • 11 találat 1 : 5 110
  • 10 találat 1 : 697

Tetszett az írásunk? Oszd meg másokkal is!

Ha értesülni szeretnél az oldalunkon megjelenő hírekről, akkor kedveld, és kövesd Facebook üzemanyagár like oldalunkat!